k.amery

Ranong

“...Ranong egy thaiföldi város, és nem kötődik a magyar nyelvhez vagy kultúrához. Ezért nincs sok információ a Ranongról magyarul, kivéve, ha például magyar utazók írtak volna tapasztalataikról. A Ranong egy kisváros Thaiföld déli részén, a Ranong tartomány fővárosa. A város a nyugati parton található, közel a mianmari határhoz. A Ranong híres a termálvizeiről, halászati iparáról és gyönyörű tájairól. A Ranong legismertebb látványosságai közé tartoznak a termálvizek. A városban és környékén több helyen is találhatóak termálforrások, ahol a látogatók fürödhetnek a meleg vízben. Az egyik legnépszerűbb hely a Raksawarin termálforrás, melyet buja trópusi növényzet vesz körül. A termálvizeket gyógyászati ​​célra is használják, mivel bizonyos betegségekre gyógyítónak tartják őket. A Ranong városa is fontos halászhely. Itt sok halászhajó jár ki naponta a Thaiföldi-öbölbe, hogy friss halat fogjanak. A látogatók ellátogathatnak a halpiachoz, és megfigyelhetik az élénk tevékenységet, amikor a halászok kifogásolják a halakat, és a kereskedők értékesítik azokat. Egy másik népszerű látnivaló a Ranongban a Ngao-vízesés, mely egy lélegzetelállító vízesés, amely egy dús dzsungel közepén található. Itt a látogatók fürödhetnek és ellazulhatnak a természetben. Összességében a Ranong egy bájos és pihentető város, amely sok látnivalóval rendelkezik. Ez egy nagyszerű hely, hogy beleszívja a thaiföldi kultúrát és természetet, és hogy kikapcsolódjon.” -   

írja szó szerint a “Mesterséges Intelligencia” (ChatGPT) a thaiföldi Ranong tartományról és városról. Aki esetleg még nem hallott volna róla, szívesen és nagyon röviden bemutatom. 2022 novemberétől a mesterséges intelligencia vezérelte chatrobotok, van már ilyen-olyan-amolyan is,  jelentek meg az internetben. Némelyik magyarul is tud és ingyenes. A lényege, hogy lehet kérdéseket feltenni és ezekre a program az internetből összedobált információk alapján magától telhetőleg válaszol. Ha éppen nincsen kedve hülyeségeket mesélni mint pl, hogy Ranong a thai öbölnél van. Lehet vele vicceket, regényt, verseket, szerelmes leveleket és még sok mindent íratni, helyesírási hibákat kijavítani, fordítani, segíthetnek a munkában, pihenésben, jópofaságban. Tulajdonképpen egyelőre nem más mint egy mókás chattelős játék, ahol a kérdéseinket online görgetés nélkül azonnal megválaszolják. Akárhogyan is van, véleményem szerint megint elérkeztek egy határhoz, és ha idővel tovább fejlesztik akkor óriási lehetőségeket rejt magában. Egy thai férfinak még abban is segített, hogy lehetővé tett egy lottónyereményt. Legalábbis ezt állítja egy szerencsés thaiföldi, aki a mesterséges intelligencia segítségével a lottón egy nyereményt leszakított. Ne zavarjon senkit, hogy nem a jackpot-ot ütötte ki, hanem “csak” 2000 baht-ot nyert. De mindenki tudja, aki a kicsit nem becsüli az a nagyot nem érdemli. De ahogy főnyereményt sem sikerült megcsípni, úgy a fentebbi idézet Ranongról sem éppen tökéletes és nem csak kiegészítésekre szorul, hanem ahogy elnézem a programnak fogalmazási gondjai is vannak. Szóval van még elég sok mindent fejleszteni. Addig is engedjétek meg nekem, hogy Ranongról az ismereteket egy kicsit kiegészítsem. 

Amikor késő délután megérkeztünk Ranong városba az első kérdésem az volt, hogy mi a francnak jöttünk ide? A hotelunk ugyan kifejezetten tiszta és rendezett, meglepően frissen illatozik, a tulajdonos lány is roppant kedves, kitűnően és érthetően beszéli az angol nyelvet, de az első benyomások inkább rosszak mint reménykeltőek. A hotelünk látszatra a világ végén van, a várostól messze, a közelben nincsen semmi sem. Mivel már besötétedett úgysem látunk csak az orrunk hegyéig. A vendéglátónk eligazít minket, a centrum nincsen messze, talán két kilométer, vigyázzunk a kutyákra ha a sötétben megyünk. Jobbra ha van egy 7-Eleven - rögtön fellélegzek - és alig 10 percre egy kitűnő thaiföldi étterem. Na ezt rögtön megvizsgáljuk. Bár ne tettük volna, a kaja valóban rosszabb volt mint borzalmas. Ilyenkor jól jön ám a 7-Eleven, a gyakran kinevetett és kigúnyolt vegyes-árus üzlet, nekem jobb mint a semmi jeligére mindig megfelel. De ma korán este lefekszünk és reménykedünk, hogy a napfelkeltével minden derűsebb és mosolygósabb lesz. Nem is csalódtunk, vagy mondhatnám úgy is, hogy nagyon kellemesen csalódtunk. 

Ranong város Bangkoktól 570 kilométerre délnyugaton, az Andamán tenger partján, a burmai határ mentén fekszik. Illetve Myanmartól csak a Maenam Kraburi (folyó) választja el. A Mochit vagy a Southern buszpályaudvarról induló VIP busznak majdnem 10 órára van szüksége hogy elérje. A járatok mennek este, éjjel és reggel, mivel én szeretek nézelődni mi nappal utazunk. A jegy 500-600 baht. A tartomány a legzöldebb része Thaiföldnek, nem csoda, itt esik a legtöbb eső az országban. Valójában áprilistól novemberig, ha nem is tartósan, minden nap zuhog. Kilométer hosszan sűrű, átjárhatatlan, hegyes-völgyes dzsungelen keresztül zötykölődünk, az hogy itt kevesen élnek magától értetődik. Ranong város lakossága 15 000 körül lehet, valamikor régen még kínai bevándorlók alapították, jelenlétük a mai napig mindenhol érezhető. Őket a portugálok követték és a burmai határ közelsége sem tagadható le. Egy burmai piszkos és szagos piac mellett több tucat étterem, épület jelzi a jelenlétüket. Gyakran megismerni őket, mert az arcukat fehérre festik. A thanaka vagy burmai sminknek nevezett paszta finomra reszelt fakéregből készül és természetes kozmetikának használják. Szerintük friss, fiatalos megjelenést kölcsönöz az arcnak, hűsítő hatású és még napkrémnek is elmegy. Azt is állítják, hogy megakadályozza a bőr öregedését és segít a köhögés meg a megfázás ellen. Én ezt mind el is hinném ha teljesen az egész testüket ezzel a pamaccsal bemaszatolnák és nem csak az arcuk orcáját. Véleményem szerint ez az arcfestés ma már semmi más mint mutatni a nagyvilágnak, hogy ők burmaiak. A buddhisták mellett békésen muzulmánok is élnek, habár inkább elkülönülve mint közösen, valójában alig érintkeznek egymással. Mégis, egy stresszmentesen együtt élő multikulti közösség. A legfőbb bevételi forrást a kikötők jelentik ahol az áruszállítós konténereket ki és bepakolják.  Sokan a kávé, a kaucsukgumi, a kesudió, a halászat  segítségével keresik meg a betevő falatot, a turizmus (még) nem tartozik a legjövedelmezőbb bevételi források közé. Az, hogy a városban kevés turista kóvályog, ezen meg sem lepődök, farangot összesen egy hét alatt hármat számolok. Érdekes, hogy mennyire örültünk egymásnak. 

Pedig a tartomány gazdag látványosságokban, még akkor is ha maga a város nem sok mindennel dicsekedhet. A fő attrakció egy teakfából készített épület, a Rattanarangsan-Palast, és a hozzátartozó park. Három uralkodó, Rama V.-VI.-VII., itt-tartózkodására emlékeztető épület ma múzeum és szerény anyagi csúsztatás ellenében megtekinthető. Szerencsére amikor előtte állunk akkor kiderül, hogy be van zárva így nem kell azon gondolkodni, hogy bemenjünk vagy sem. Mert ahogy hallom nincsen bent szinte semmi sem. Szemben vele egy mecset meredezik és egy hotel kitűnő kínai ételekkel. Egyáltalán, a városban pompásan és nagyon olcsón lehet a majmot tömni, számtalan kisebb thai,  burmai, kínai étkezdében zamatos ételek között válogatni. A város tényleg nincsen messze a hoteltől, az egész belváros csak egy főutcából és az abból kiágazó szűk sikátorokból áll. Három piac is van, egy thaiföldi, egy burmai és egy akármilyen ahol mindenféle kínai plasztik szemetet lehet vásárolni. A belvárosban nincsen egyetlen shopping mail, nyugati étterem, neves ruhaüzlet sem. Itt kérem szépen kizárólag Thaiföld van. 

A város többi részébe és a közeli környékre eljutni a mindenhol leinthető songthaew gyűjtőtaxik gondoskodnak. Egy körmenet a városon belül 30 baht.  Egy ilyennel utazunk a Sapan Pla mólóhoz ahonnan hajók, csónakok visznek át Burmába, a mai nevén Myanmar-ba. Sok turista a napi kirándulást a szomszédos országba arra használja fel, hogy a Kaw Thaung határváros megtekintése után rögtön visszatérjen Thaiföldre és így a tartózkodási engedélyét legálisan 30 nappal meghosszabbítsa. Ezt nevezik Visa Run-nak amit a thaiföldi hatóságok egyre kevésbé néznek jó szemmel. Mindenesetre a mai napig lehetséges, feltéve, hogy van egy repülőjegy amely jelzi, hogy az országot 30 napon belül megint elhagyod és fel tudsz mutatni fejenként 500 euró zsebpénzet. Ezt rögtön meg is kérdezem a sarokban megbúvó immigrációs irodában, ahol a határőrök az érkező vendégeknek pecséteket osztogatnak. Azon már nem is csodálkozok, hogy először értetlenül néznek rám és csak egy félórás kupaktanács után születik meg a döntés, hogy igen, ez itt, náluk is lehetséges. Megnyugtatom őket, hogy ez csak egy kiváncsi érdeklődés volt, mi maradunk ahol vagyunk. Mi szeretünk biztonságban lenni. Ezt a döntésünket a mólón várakozó csónakosok még nem ismerik és azonnal nekünk ugranak. Majd ők áteveznek minket, sőt este vissza is jöhetünk velük. Annyian vannak körülöttünk, hogy moccanni sem tudunk. Magasba lendítem a kezeimet és nagyot kurjantok , - “Kop khun krap mai krap!”  (magyarul -  köszönöm nem kérem) Ez a varázsmondat minden olyan alkalomra, amikor valakit le szeretnénk rázni magunkról. Ez elsősorban azokra vonatkozik akik, mint éppen most, erőszakosan ránk tapadva követnek minket. Ilyenkor látják, hogy nem akárkivel van dolguk és bizonyára kiismeri magát a helyi tradíciókkal. Mindenki az orrát lógatva csalódottan tovább ballag és mi végre levegőhöz jutunk.

Rögtön elkezdem keresni Rejtő Jenőt. Az hétszentség, hogy valamikor erre járt, mert Tuskó Hopkinsot, Piszkos Fred kapitányt és a többi hasonló kikötői fazont csak itt szedhette össze. Én egy pillanattal előtte még azon gondolkodtam, hogy átruccanunk 1-2 órára a másik országba, de ahogy ezeket a sötét arcú komákat elnézegetem valahogy elment a kedvem. Mégis azoknak akik egy ilyen kalandtól nem riadnak vissza elmesélem, hogy mielőtt elindulnál, be kell ugranod egy pillanatra a thaiföldi bevándorlási hivatalba, amely  a buszpályaudvar és a kikötő közötti útvonalon van. Az épületet lehetetlen elnézni. Itt, ugyan még az országban tartózkodsz, mégis kapsz egy pecsétet, hogy elhagytad Thaiföldet. 

A belépési engedélyt Myanmar-ba közvetlenül a másik oldalon a határátkelőhelyen lehet beszerezni. A vízum ára 10 dollár és csak pikobello pénzjegyeket fogadnak el. Szóval ha ilyen terveid vannak akkor előbb vasald ki szépen, gyűrött bankjegyet nem fogadnak el. Ezt a kenőpénzt, mert másnak nem lehet nevezni, a morcos burmai vámosok még a csónakban összegyűjtik és "belépési díjnak" nevezik. Nyugta természetesen nincsen, spórolni kell a papírokkal. Burmába megérkezve rögtön kapsz két pecsétet, az egyik hogy beléptél, a másik hogy rögtön ki is léptél. Ezzel a módszerrel pedig időt takarítanak meg. Ezt csak azért mesélem, mert néhányan abban a tévhitben ringatták magukat, hogy innen Burmán keresztül mit tudom én hová tovább utazhatnak és csodálkozva tapasztalták, hogy még be sem mentek az országba de már ki is vannak rúgva. Ha Burmában valaki nézelődni szeretne akkor már a beutazásnál vízummal kell rendelkezned. A myanmari Kaw Thaung határátkelőhelyen kiadott pecsét erre nem érvényes. Amit most kapsz az pontosan arra elég és jó amire kérted, és egyetlen célt szolgál, -  a thaiföldi szabadságod időtartamának meghosszabbítását egy új beutazási stemplivel. Ez a módszer annyira divatba jött, hogy Samui és Phuket felől szervezett sportos megmozdulások születtek amit vízumfutásnak kereszteltek el. A kollégák buszokkal érkeznek, csoportosan átcsónakáznak Burmába, elszívnak egy cigarettát, leparoláznak a burmai határőrökkel és fordulnak is vissza Thaiföldre. Otthon meg eldicsekednek vele, hogy Burmában is jártak. Ha szerencséjük van, akkor a thai határőrök is ismerik ezt a lehetőséget és benyomják a pecsétet. Mert a két éves korona járvány miatt, amikor  farang erre nem járt,  sok mindent elfelejthettek. A longtail hajók állandóan mennek, de mindig megvárják amíg megtelnek. Alternatíva, privát bérelsz egyet. Akkor 50 baht helyet 500 baht és már nem kell türelmetlenkedned. Persze itt is, mint mindenhol Thaiföldön, alkudozni lehet és kell. Közben elnézegeted ahogyan a hajók jönnek-mennek, árut szállítanak, ki és bepakolnak, a burmaiak tucatjával illegálisan ki és besétálnak. Ezt csak azoknak említem meg akik azt hiszik, hogy népvándorlás csak Európában van. Oda sem bagózik senki sem. 

folytatás következik

További posztok - "A thaiföldi életfilozófia" - itt találhatók https://www.facebook.com/KarcsiAmery

Magamról: Posztjaim, ismereteim célja a valós thaiföldi mentalitás bemutatása, amelynek ismerete nagyon megkönnyítheti az ottani életünket, de akar rövid szabadságunkat is. A Thaiföldről létező tévedések és tévhitek, és az ebből adódó problémák, engem néha tényleg alaposan meghökkentenek. Az én posztjaim nem fognak (mindig) turistás látványosságokról, hotelekről, strandokról, bárokról mesélni, ilyen oldalak vannak elegen. Posztjaim elsősorban a thaiföldi életről fognak szólni, ismertetni, mesélni.