k.amery

Khao Sok

Khao Sok Thaiföld egyik legszebb része és egyben a világ egyik legrégebbi őserdeje. A Surat Thani tartományban található nemzeti park területe 740 négyzetkilométer, a természeti szépségéről, vízesésekről, a vízből meredező mészkősziklákról, barlangokról, a növény és állatvilágáról, és főleg a Cheow Lan-ról híres, amely nem más mint egy felduzzasztott mesterséges tó és a nemzeti parknak - hogy tisztázzuk már az elején - csak egy kis része. Ha valaki többször is felkeresi az örök mosoly országát, akkor előbb-utóbb biztosan errefelé is szét fog nézni. Én is jártam már itt vagy 15 éve, de hajdanán engem csak barátok hoztak és vittek. Ezért mielőtt elindulunk Ranongból, előrelátóan belelapozok az internetbe. Keresem, kutatom hova, merre és hogyan kell mennem, online tanácsokban nincsen hiány, leírnak mindent részletesen. Kár, hogy a fele sem igaz és később erősen kétlem, hogy a bloggerek egy része egyáltalán járt erre. Lassan arra is rájövök, hogy az internetben rengeteg poszt kavarog amelyekben másoktól mindent átvesznek ha helyes ha nem. Még szó szerint is egész bekezdéseket átmásolnak és úgy állítják be, mintha személyes tapasztalat lenne. Én nagyon érzékenyen tudok reagálni téves infókra és most kapok egy csomót is egy csokorban. Annyit mindenesetre megtudok, hogy a nekünk talán a legjobb először Ranongból a Surat Thani városba menni, ott minden utcasarkon, hotelben vannak irodák amelyek a parkba napos vagy több napos kirándulásokat szerveznek. Ez különben Bangkokból érkezve sem rossz ötlet, Phuketról pedig számtalan buszjárat, szervezett utazás van.

Kivételesen online lefoglalok egy szállást Surat Thaniban, amit sosem szeretek, mert sosem látom, hogy melyik és milyen szobába tesznek be. Csak az a bajom, hogy nem működik a hitelkártyám mert éppen műszaki gondok vannak és nem tudom kifizetni a számlámat. Ilyenkor jön megint egy 7-Eleven üzlet a képbe, ahol a kasszánál az elküldött kódot a telefonban megmutatom, itt rápöttyintenek a scannerrel és máris lerendeztem mindent. Egy perc múlva a hotel megerősíti a fizetést, minden rendben, széttárt karokkal szeretettel várnak. Nesze neked 3. fejlődésben lévő világ, hallottál már erről modern Európa?

A minibusz 4 euróba kerül fejenként és 4 óra múlva meg is érkezünk Surat Thani városba. Aki ezen az útvonalon már járt az megerősítheti, hogy itt a dzsungel valóban átjárhatatlan. Itt csak baltával lehet sétálni, mert a dús növényzetben még egy egérnek is nehezére esne mozognia. Káprázatosan szép vidék, ahogy a hegyes-völgyes tájon keresztül döcögünk irigykedve gondolok azokra akik autóval vagy motorral robognak erre. Megállhatnak, nézelődhetnek, útközben fotós szüneteket tarthatnak. Kora este bechekkelünk a hotelbe, és ahogy már előre gondoltam is, a hely elég gyengécske. Pedig valamikor sokkal szebb időket érhetett meg. A centrumtól alig 10 perc sétára van, rögtön a folyóparton, ablakunk a hajókra néz, ennyivel ki is fújt minden pozitív értékelés. A matracunk olyan puha, hogy a padlóig süllyedünk benne, éjjel többször is fel kell kelnem, hogy rendesen kipihenjem magamat. Az internet nem működik, az egész hotelben mindenhol látni, hogy a korona mennyire megviselte ezt a valamikor nagyszerű szálláshelyet is. A folyóparton álló étterem romokban hever, egyedül a fogadó csarnokot tartották kicsit egyenesben, ahol fiatal, talán 20 éves recepciósok fogadnak minket. Hamar kiderül, hogy a hotelben megszálló vendégekkel teljesen túlterheltek, pedig mindent megtesznek, hogy mindenkinek a jókedvében járjanak. Nekünk is adnak másnap egy másik szobát, több próbálkozás után internetünk is lesz. De hogy hogyan kell Khao Sok-ba menni arról fogalmuk nincsen. Lassan rájövök, hogy nekem sincsen, még azt sem tudom, hogy a park melyik részébe kell mennem. Másnap az egész napom azzal megy el, hogy tervezem hogyan gyilkoljam meg a blogok szerzőit, mert ebben a városban látszólag sehol egy szervezett út nincsen, utazási iroda meg pláne nem. Körbetelefonálom a világot, szervezőket kérdezek, felidegesítek mindenkit, hotelekbe kukkantok be, sehol semmi intelligens segítség. Illetve egyet találok, kétnapos út fejenként 5000 baht, egynapos nincsen. A hotelben találnak egy taxit amely 2500 baht-ért oda- és vissza hozna minket, az utcán megkérdezek többet is, valaki sokkal többet és valaki sokkal kevesebbet kér. Végül egy taxis felajánlja, hogy 1400 baht és minden rendben van. Leparolázunk és másnap reggel várjuk.

Én különben Surat Thaniban végig rosszul éreztem magamat, engem ez a város egyáltalán nem nyűgözött le. Sőt, még azt is elmondhatom, hogy életemben egyedül itt éreztem magam Thaiföldön bizonytalanul és nem biztonságban. Ne kérdezd miért, mert nem tudom megmondani, de egy különös érzés mindig volt bennem. Főleg az esti túlzsúfolt piacon, amely többszáz méteren keresztül a folyó mellett van, nézegettem mindig aggódva jobbra-balra, előre-hátra. Ebben talán az is közrejátszott, hogy szerintem itt élnek a legbarátságtalanabb thaiok az egész országban. Én ennyi mogorva, kedélytelen thaiföldivel sehol sem találkoztam, kezdtem Németországban érezni magamat. Meglepően kevés farangot láttam, ha őszinte akarok lenni akkor egyet sem. Pedig a városban nyüzsögniük kéne mert egy csomópont azoknak akik innen vagy Khao Sok-ba, vagy a Samui, Phangan szigetekre, vagy egyáltalán a szép és érdekes közeli tájakra tovább tekernek. Sokáig látszólag senki sem marad, Surat Thani csak egy ugródeszka. Pedig maga a város nem is csúnya, a városban több vizikanális van és a Tapi folyó a korzóval és szigetekkel elég látványos és érdekes. A parton a hajók szépen rozsdásak, ahogy elnézegetem őket nem csodálkozom, hogy rendszeresen hajószerencsétlenségek történnek. Innen (is) szállítják a vendégeket Koh Samuira és a többi turistának érdekes szigetre. Ettől függetlenül, nekem semmi sem dobogtatta meg itt a szívemet.

Szinte megváltás, hogy reggel pontosan megjelenik a taxink, amely egy szép nagy és kényelmes limuzin. A sofőrünkről, ha rosszindulatú szeretnék lenni, elmondhatnám, hogy megalszik a tej a szájában, én ilyen nyugis embert még életemben nem láttam. Sokat nem is beszélget, nem azért mert udvariatlan, hanem szerintem azért mert mindig valamin a fejét töri és gondolkodik. Akárhogyan is van, kényelmes tempó után 2 óra múlva kitesz minket a nemzeti park kapujában, a Cheow Lan mólónál és közli, hogy ott meg is vár minket. Meghívom egy útra, de nem fogadja el, gondolom szeretne inkább magában töprengeni.

A Khao Sok arról is nevezetes, hogy itt mielőtt egyáltalán látsz valamit, a szemedet kinyomják a tátogató kezek. Mert alig dugod be az orrodat a Visitor Center-be máris lépésről lépésre mindenhol nyújtózkodik valaki, hogy ennyit meg annyit kell fizetned. Ugye legelőször is kell egy belépőjegy, fejenként 200 baht, már a farangnak. Na most erről tudni kell, hogy csak egy napra érvényes. Vagyis, ha elhagyod a parkot de másnap eszedbe jut, hogy te elcsókáznál egy másik túrára, vagy mitaddisten elsétálnál egy másik irányba is, akkor megint könyörtelenül perkálni kell. Ezalól csak azok a turisták mentesek, akik a parkban álló hotelek egyikében éjszakáznak, vagyis ki sem mennek. Utána, ha már ugye itt vagy, akkor kell egy csónakot is bérelned, végül is ezért jöttél ide. A legolcsóbb 2 órás túra, 1700 baht. Ez az ár mindig a longtail boat ára, független hányan szálltok be, ha ketten, ha négyen és lényegesen olcsóbban kijön mindenki mint egy szervezett utazással. De még most nem úsztál meg mindent, mert a csónak - meglepetés - a vízben van, és neked oda is kell menned. Oda pedig egy deszka vezet, amit nagyképűen pier-nek neveznek. Ennek a használata megint fejenként 20 baht lesz. Nem tudom, hogy sírjak vagy röhögjek. Miután az adminisztrációs részt magad után hagytad, beülhetsz a csónakodba. Ha valaki tovább, netán 2-3 napig szeretne maradni, akkor természetesen tovább emelkednek a költségek. A tavon az olcsó bungalók 1500 baht kezdődnek, de vannak luxus szálláshelyek is ahol még este villany is lesz. A bambusz vityillókban ugyanis az nincs, vagy ha lenne is nem működik, a zuhanyzó és a wc is közös a többi vendéggel meg a tízezer szúnyoggal. Tulajdonképpen kapsz két matracot a földön meg valami moslékot amit kajának hívnak. Ahogy elnézegettem ezeket az olcsó bungalókat, hát aludna ott a fene. Természetesen vannak luxus bungalók is a tóban, az árak 100-300 euró között mozognak, pompás kajával, üvegpadlóval amelyen keresztül halakat lehet kukucskálni, programokkal. Lehet úszni, kajakozni, búvárkodni és éjjel egy tapasztalt vadőrrel vándorútra kelni. Ezek természetesen megint pénzbe kerülnek, egy idegenvezető nélkül az egész parkban sétálgatni csak úgy, hogy eszembe jut na, most arra megyek, nem is lehet. Összefoglalva, ez a túra minden csak olcsó nem, el lehet szórni a pénzt rendesen. Ki mit szeret. Mindenesetre aki szeretne a gazdag élővilágból valamit látni, annak muszáj lesz a tavon aludni, mert az állatok többsége inkább szürkülettől hajnalig kezd el mozogni. Nappal, amikor a rengeteg longtail boat dübörög a vízben és rontja a színvonalat valamennyi állat amely a parkban létezik messze el fogja kerülni a partokat és nem fogsz látni nagy valószínűséggel egyet sem. Vagy csak nagy szerencsével.

Mi egy kétórás utat fizettünk be, és csak ketten ültünk a csónakban. A pilótánk bátran dohányzott, amit egy nemzeti parkban elég furcsának találtam. Közben “egész uton hazafelé azon gondolkodám”, hogy ezek a fülsértően lármás dieseles motorok milyen intelligensek egy nemzeti parkban és a sok szennyes víz, wc üledék, a szálláshelyekről a hulladék, a szemét, hova is tűnik el. De nekem nem kell mindent tudnom és megértenem.

Mindent kárpótol maga a hajókázás, tényleg egy életre szóló élmény. Akinek van ideje és kíváncsi egy gyönyörű környékre, csak ajánlani tudom. Szerencsénk van az időjárással is, ragyogóan süt a nap és a tó kristálytiszta vize méregzöld-kéktől halványzöld-kékig tükröződik. Valódi kontraszt a hófehér sziklákkal. A csónakos nagyon figyelmes, ha látja, hogy fotózom rögtön lelassít és türelmesen vár mire befejezem a képeket. A két óra úgy elrepült, hogy észre sem vettük.

Felébresztjük a türelmesen várakozó taxisunkat, aki nem is kérdi hova szeretnénk tovább menni. Kezdek mérges lenni, mert azt hiszem, hogy vége a napnak és megyünk vissza Surat Thaniba. Pedig csak nem közli velünk, meg sem nyikkan, de tíz perc múlva megáll és kitesz bennünket egy nagyon klassz helyen. És ez nem más mint a Wat Khao Phang. Itt először is mindenki olvasson el figyelmesen több figyelmeztető táblát is. A templom után következő függőhídra egyszerre csak 25 ember menjen fel, ezt gondolom elsősorban a kínai csordákra vonatkozik, és a másik oldalon egy duriánt termelő terület van. Mindenki vigyen gázmaszkot magával. Szerencsére a bűzbombák most még nem értek be, alig 3-4 centiméteresek, de illatozni már most is szeretnek. A hídon megcsodáljuk a Phrasaeng folyót melynek vörös a partja és a szív alakú Teppitak hegyet.

A túloldalra megérkezve találunk egy órán belül körbejárható kertet, vagy inkább parkot, ahol különböző gyümölcsöket, mint ananászt, mangosztánt, banánt meg sok minden mást termesztenek. Sajnos elég elhanyagolt állapotban van, de ígyis látni hogy a koronajárvány előtt virágzott itt minden. Most csak néhány pultnál vannak árusok, elég szerény választékkal. A feleségem különösen élvezi ezt a területet, sorban mutogatja nekem a fákat, növényeket és magyarázza melyik mire jó és felhasználható.

Visszafelé még egy étterem is van, meglepően jó kajákkal és fagylaltokkal. Itt veszünk a taxisunknak is egy üdítőt, talán a sok beszédben kiszáradt a torka. Valamit motyog az orra alatt köszönésképpen és megkérdezi mehetünk-e haza. Indulanci, hadd szóljon, gyerünk a hotelba. Kifizetem az útiköltséget, még többet is kap a kelleténél. Romoljon a pénz értéke tovább nálad.

Magamról: Posztjaim, ismereteim célja a valós thaiföldi mentalitás bemutatása, amelynek ismerete nagyon megkönnyítheti az ottani életünket, de akar rövid szabadságunkat is. A Thaiföldről létező tévedések és tévhitek, és az ebből adódó problémák, engem néha tényleg alaposan meghökkentenek. Az én posztjaim nem fognak (mindig) turistás látványosságokról, hotelekről, strandokról, bárokról mesélni, ilyen oldalak vannak elegen. Posztjaim elsősorban a thaiföldi életről fognak szólni, ismertetni, mesélni. 

k.amery

Ranong - Koh Phayam

Ranongtól Koh Chang 20-25 kilométerre, Koh Phayam néhány kilométerre tovább van. Mind a két sziget elérhető a város központjától a 7-8 kilométerre lévő Ranong,- vagy az Andamán partján álló Tai Kak kikötőből. Mi a Ranong Pier-t választjuk mert ide egy városi taxi 30 baht-ért el is szállít bennünket. Sajnos a hajók nem túlságosan gyakran közlekednek, Koh Changra például csak reggel indul és délben már vissza is kéne jönnöd vagy ott szállást keresned. Meglepően drágák, a komp, egy lassú hajó 250, az express boot 350 baht. Ha összeszámoljuk oda vissza két személynek 1000 vagy 1400 baht. Valószínűleg ez az oka annak, hogy amikor a szigeten vagyunk nem találkozunk egyetlen thaiföldi turistával sem. Igaz, nem kell félni attól sem, hogy itt egy kínai csorda átcsörtet rajtunk és lökdösödnünk kell. A piciny sziget nem érdemli meg, hogy ennyire elkerüljék a turisták, mert valóban egy gyöngyszem az Andamán tengerben. Ok, rendben, az alig 10 kilométer hosszú és 5 kilométer széles szigetre nem bulizni jönnek a vendégek hanem elsősorban azok keresik fel akik a nyugalmat és a természetet keresik. Amiben alaposan különbözik a déli szigetektől, hogy itt valóban még minden eredeti, jó értelemben vadabb és identikusabb. Mi csak egy napos kirándulást terveztünk, csak szimatolni jöttünk. Ezt gyakran előadtam korábban is, hogy ha valaminek a közelében jártam akkor néhány pillanatra városokba, szigetekre, hotelekbe bekukucskáltam, hogy aztán legközelebb - ha megnyerte a tetszésemet - több időre is menjek. Sok időnk nem lesz, a speed hajónak is majdnem másfél óra kell mire megérkezünk a Phayam szigetre. És délután fél 5-kor már megy is az utolsó vissza. Mindenesetre reméljük, hogy 5-6 óra tartózkodás elég is lesz az első benyomásokra.

Délelőtt fél 11-kor kiszállunk a hajóból ahol rögtön egy piciny falucskára bukkanunk. Itt van néhány üzlet, étterem, “utazási iroda” rollerkölcsönző és természetesen több hazai tuk-tuk-os. A taxis árakat egy táblán lehet látni, habár elég rugalmasan jelzik mi mibe kerül, innen oda, ennyi és annyi. Minden 100-350 baht között van, hogy mi is a különbség egy 100 és egy 350 baht-os út között, azt egyelőre senki sem tudja. Még szerencse, hogy német hangokat hallok, két vidám német legény sörözget egy padon. Talán tőlük kapok néhány használható tanácsot. Egy pityókás fazonnal nagyon muris lehet társalogni, feltéve ha egy színvonalon mozgunk. Mindenesetre ők már szerintem az 5. sörnél tartanak amikor én még csak teázgattam. Szóval elég szépen le vagyok maradva. Idővel kezdenek az idegeimre menni, mindent 100-szor elmondanak, ide menjek, oda menjek, itt a legszebb ott meg pláne. De a legjobb ha rögtön egy robogót bérlek. Az a piros ott máris jó lesz. Ezen a témán megakadnak mint egy hanglemez, karba vesznek és tologatnak a kölcsönzős fele. Sajnálkozva mustrálgatnak, látják rajtam, hogy még sosem voltam Thaiföldön, nem értem a dörgést, majd elmesélik szép sorjában mi és hogyan működik errefelé minden.

Én életemben nem béreltem robogót Thaiföldön és valószínűleg nem is fogok. Ennek több oka is van. Én senkit nem beszélnék le róla, de jobb ha tisztában van néhány dologgal. Mert egy motorbérlés nem olyan egyszerű mint sokan állítják, több feltétele is van, és én biztos vagyok benne, hogy erről a legtöbb turistának fogalma sincsen. Thaiföldön mindenhol tucatjával látni robogós, motoros kölcsönzőket, turista helyeken minden utcasarkon van egy. Rövid megbeszélés után máris bérelhet mindenki egyet. Jogosítványt nem kérnek, bukósisak nem kell, a járgányok biztosítva vannak, - mesélik a barátságos kölcsönzők. Napi 4-5 euróért szinte ingyen van. És valóban, az ajánlat nagyon csábító, van annál nagyobb szórakozás mint egy szigeten mindenkitől és mindentől függetlenül szabadon roboghassunk? Én teljesen megértem ha valakinek viszket az ujja. Az ilyen kölcsönzések nagy általánosságban zökkenőmentesen bonyolódnak le, kifizetjük a napi díjat, megadjuk a személyi adatainkat és amíg a gépet vissza nem szállítjuk zálogba odaadjuk az útlevelünket. Naponta több ezren bérelnek mocikat, mi is történhetne? Közben szinte senki sem veszi észre, hogy tudatlanul már ebben a pillanatban több hibát követtek el, aminek súlyos következményei lehetnek.

Először is tudnia kell mindenkinek, hogy robogó vagy motorbérléshez, egy jogosítvány kötelező. Ha kérik ha nem, ha meg is esküsznek rá, hogy nem kell, akkor is ha a legjobb barátod, aki Thaiföldön 100 éve él, állítja hogy nem kell. De a nemzeti jogosítvány Thaiföldön nem érvényes. Ha legálisan motorozni szeretnél, akkor fel kell tudnod mutatni egy érvényes nemzetközi jogosítványt is mellé. A nemzetközi jogosítvány semmi más mint a pontos fordítása a nemzeti jogsidnak, minden 3 évben újítani kell, és a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindkettőt mindig magaddal kell cipelned. A nemzetközi vezetői engedélyen azok a járgányok vannak feltüntetve, amelyekre a hazádban vezetői engedélyt szereztél. És csak ezekre érvényesek Thaiföldön is. Egy gépkocsis jogsival robogót Thaiföldön vezetni nem szabad, egy szeparált motorjogosítvány bejegyzés kötelező. Rögtön hozzáteszem, attól függetlenül hogy milyen erős a bérelt kétkerekű köbcentije. Vagyis mindegyikre, teljesen mindegy hogy 50, 125 vagy 500 köbcentis, egy A1 osztályú motoros pecsét elengedhetetlen.

Legyünk vele tisztában, hogy érvényes jogosítvány nélkül egy kétkerekűt bérelni ugyan nem lesz probléma, de ha egy rendőr ellenőriz akkor nagy a valószínűsége, hogy bírságot kell fizetned. Ez ugyan nem fog földhöz vágni, mellényzsebből ki fogod tudni fizetni és máris roboghatsz tovább, de ha csak egy csekély koccanás történt akkor már egészen másképpen néz ki a helyzet. Ilyenkor mindig, és hangsúlyozva kivétel nélkül, te leszel a hibás, mert jogtalanul motoroztál. Ez gyakorlatban annyit jelent, hogy valamennyi károsodást neked kell fizetned. Ilyenkor mindig az is kiderül, hogy nem vagy biztosítva. Ha ráadásul valaki meg is sebesült, akkor igazán nagy bajba kerültél, mert ebből a problémából kimászni rengeteg pénzbe és időbe fog kerülni. Még börtönbe is kerülhetsz. Egy balesetbe keveredni, akár a hibánkból, akár ártatlanul sokkal könnyebb mint sokan gondolják, mert a thaiok mennek mint az őrültek. Az, hogy Thaiföld évtizedek óta a közúti szerencsétlenségek világszínvonalán áll, az nem véletlen. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a legtöbb halálos kimenetelű összeütközés a motorosokkal történik meg. Megbízható statisztikai adatok szerint a thaiföldi halálos balesetek száma évente eléri a 22000-27000-t és ennek több mint 70-80%-a a motorosokat érinti. A sérültek számát már meg sem említem.

Egy másik pont a bukósisak használata Thaiföldön. A sisak nélkül robogó thaiok tízezrei láttán egy naiv turista arra a buta gondolatra juthat, hogy egy fejvédő neki sem lesz kötelező. Ennek az ellenkezőjére legkésőbb akkor rá fog jönni, amikor egy mosolygós rendőrbácsi a kanyarban leinti. Egy lamentálás, hogy mások is sapka nélkül száguldoznak, sőt gyakran egy mopeden 5-en ülnek, nem fog segíteni, az 500-1000 baht-os pénzbüntetés elkerülése reménytelen. Itt szeretnék egy sajátosságot megjegyezni, amit szerintem szinte senki sem ismer és nem is ért meg. Csak a pilótának kötelező bukósisakot hordania, a mögötte ülő hadseregnek már nem. Legalábbis ezt mesélték el thaiföldi rendőrök nekem. Ne kérdezd hogy igaz vagy sem, fogalmam sincs róla, szerintem jobb ha mindenki felvesz egyet.

Egy ellenőrzés során a rendőr kérheti a biztosítási papírokat is. Az persze neked nem lesz. Hiába esküdözöl, hogy neked biztosították a kölcsönzőben, hogy biztosítva vagy, hidd el nem vagy. Maximum komoly kölcsönzők nyújtanak ilyen szolgáltatást, de ilyet találni szinte lehetetlen lesz. Pedig a biztosítás minden közúti járműre kötelező, van magán, és állami is. De az államit addig nem kapod meg, amíg nincsen személyes. Mivel nem vagy biztosítva, ha van egy karcolás a robogódon, azt neked kell fizetned. Addig nem is kapod vissza a letétbe helyezett útlevelet. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy három hónap állandó tartózkodás után már thaiföldi jogosítvány és adószám is kell.

Röviden, ha Thaiföldön robogót szeretnél bérelni, akkor kell az útleveled, a nemzeti és a nemzetközi jogosítványod amelyben a bérelt kétkerekű vezetési joga kimondottan fel van tüntetve, kell hogy biztosítva legyél, felvenni a bukósisakot és vezess józanul. 90 nap eltelte után már adószám és thaiföldi jogosítvány is kell. De még akkor sem biztos, hogy megúszol mindent.

Az egyik legnagyobb és leggyakoribb probléma a robogók kölcsönzésénél, ha a kétkerekűben vagy másokban valamilyen formában kárt okozol. Mivel, mint már jeleztem biztosítva nem vagy, minden a javítást neked kell fizetned. Ehhez elég ha véletlenül a parkolásnál a motor az oldalára esik és az oldalán egy picurka karcolás vagy horpadás keletkezik. Ne zavarjon, hogy az eddig barátságos kölcsönzős most haragos szemekkel több ezer baht-os kártérítést fog követelni tőled. Ezért mielőtt a szerződést megkötöd, erősen a figyelmedbe ajánlom, hogy járd körbe a motort és minden apróságot a kölcsönzős előtt fényképezzél le. Különben előfordulhat, hogy amikor a járgányt visszaadod egy 10 éves karcolást rádkennek. Hogy a követelésnek nagyobb hangsúlya legyen addig nem is adják vissza az útleveledet és egy “véletlenül” éppen most felbukkant rendőrrel is fenyegetni kezdenek. Ezért sose adjad az útleveledet letétbe, elégedjenek meg egy képmásolattal, vagy menjetek a következő kölcsönzőbe. Azt, hogy műszakilag is alaposan a robogó körmére nézel és a benzin magasságát ellenőrzöd, remélem nem kell senkinek sem megemlítenem. Most már csak egy szerződést kell kötni amiben bent vannak az adataid, hol laksz Thaiföldön, és mennyibe kerül a pakli. Miután kölcsönösen aláírtátok az orrod alá dugott papírt amiből feltehetőleg semmit sem értesz, nyeregbe pattanhatsz és megcsördítheted az ostort.

Ezeket a dolgokat nem azért mesélem el nektek, mert én a pápánál is nagyobb pápa vagyok, vagy mert én sosem motoroztam volna (a saját robogómmal) jogosítvány vagy biztosítás nélkül, hanem hogy legalább tudjátok hogy milyen következményekkel járhat. Én senkit sem beszélek le egy motor vagy autó bérlésről, de ezeket az intelmeket szerintem, főleg Phuketen, Pattayán, Samuin, nem árt fejben tartani. Azért azon gondolkozzon el mindenki, hogy thaiföldiek motort, robogót miért nem kölcsönözhetnek.

kapcsolódó link:

Hogy szavamat össze ne keverjem, itt állunk a sziget ajtajában és azon töprengek, hogy béreljek mégis egy robogót vagy menjünk tuk-tuk-kal. Egy véletlenül éppen fél órája a nyakamban ülő taxis a fülembe duruzsolja, hogy 100 baht-ért elvisz mindenhova. Rábökök a térképen hova szeretnék menni, megmutatom fényképen is, rábólint, - Indulanci, hadd szóljon! 10 perc múlva meg is érkeztünk, csak azt nem tudom, hogy hova. Csak annyit tudok, hogy nem ide akartam. Én arra kértem, hogy menjünk a hippy-bárhoz ami Ao Khao Kwai strandon van. Ez a lebuj talán a sziget legismertebb és legnevesebb bárja, ok, sok különben sincsen. 10 éven keresztül teljesen uszadékfából építették és úgy nézz ki mint egy nagy szakadt hajó. A bárban több terem, emelet is van, este szépen kivilágítják és az itt élők meg a vendégek a világ sorsán töprengenek, kormányokat döntenek meg, esznek, isznak, muzsikálnak, cannabist pöfékelnek, a feneküket vakargatják. Gyakran még kiállításokat-, néha DJ estéket tartanak, szóval dübörög az élet. Az itt élő hippiknek el kéne már mesélni, hogy a 60-70 évek már régen elmúltak és a hippivilágnak tulajdonképpen vége.

A taxisunk nemcsak elnézést, hanem még előrelátóan plusz 100 baht-ot is kér hogy átvigyen a sziget másik oldalára, ahol a késdobáló áll. Cserébe megígéri, hogy visszafelé a kikötőbe az útiköltség megint csak 100 baht lesz. Telefonáljunk neki nyugodtan. Ha szeretnénk, akkor elvisz minket 700 baht-ért még egy szigeti körútra is.

A bárban nem sokan ücsörögnek de gondolom ilyenkor délben még mindenki a lóbőrt húzza és készül a következő éjszakai menetre. A strandon sincsenek sokan, talán összesen ketten, ebből az egyik a feleségem a másik pedig én vagyok. Pedig a parton több hangulatos étterem is van, több bungaló amelyek elég csábítóan néznek ki. Már most eldöntöttem, hogy legközelebb a szigetre több napra is eljövök. Az egyik étterem tulajdonosa, egy angol férfi, nagyon barátságosan fogad minket még azt is megengedi, hogy a mosdójába bemenjünk. Meglepően tiszta nála minden, az angol wc padlóján még egy piszkos folt sincsen, minden csillog-villog. Megnézek egy bungalót belülről, szép tiszta, kellemes, légkondi sőt internet és tv is van. Egész éjjel pedig villany. Nem egyértelmű a környéken, a sziget több resortjában vagy pl. Koh Chang-on este áram nincsen, nappal meg ugye nem is kell, internet meg mobiltelefon meg pláne nem. Az étlap is biztató, a thai ételek mellett európai kajákat is főznek, vagy megrendelésre mindent. Miután telekajáltuk magunkat, elkértem a telefonszámot és megígértem, hogy hamarosan több napra is visszajövök. A nap többi részét a kellemes homokos strandon töltjük és élvezzük a csendet és a nyugalmat. Szerencsénk van, mert éppen nincsen apály, mert olyankor a víz több száz méterre is visszahúzodhat és akkor kutyagolhatsz mire nedves lesz a talpad. Erre különben nem magamtól jöttem rá, hanem egy barátom hívta fel rá a figyelmemet.

De aki azt hiszi, hogy a szigeten csak pöffeszkedni és pipázni lehet, az nagyon téved. Koh Phayamon számos látnivaló és sportolási lehetőség van, ami mindenkinek izgalmas lehet. A legnevezetesebbek természetesen a strandok, ezek közül is az Ao Khao Kwai, (ahol mi vagyunk) az Ao Kwang Peeb és az Ao Yai Beach. Ezeken a fürdés mellett, és ha éppen nincsen apály, lehetőség van szörfözni, kajakozni, búvárkodni is. Még akkor is ha a sziget nem éppen híres a sznorkelezési vizeiről, mindenesetre a sziklásabb részeken igenis lehetséges. Mi is találkoztunk halakkal a vízben, tucatnyi színes apróság körbeúszott minket. Ha valaki komolyabban búvárkodni szeretne akkor a környező szigetekre el lehet kirándulni, a Koh Surin nemzeti park vagy a Koh Kam, az egyedülállóan szép félhold alakú öböllel, speed boot-tal nincsenek messze. Habár ahogy hallom a Surin nemzeti park lassan eléri a krabi szigetek tömeges színvonalát.

Véleményem szerint Koh Phayam-on a legjobb kikapcsolódás ha a nyakadba kapod a lábaidat és vándorolni kezdesz. A szigetet szőröstül-bőröstül néhány nap alatt be lehet kényelmesen sétálni, ha nagyon kapkodsz egy nap is elég. A szigeten a keskeny, alig egy méteres betonozott vagy természetes ösvényeken mindenhova el lehet vándorolni. Ha szerencséd van akkor a dzsungel közepén még majmokat, varánuszokat és szarvascsőrűmadarat is láthatsz. Főleg én az utóbbira hegyeztem a fogamat. Bevallom sajnos, hogy én nem láttam egyet sem. Illetve, a kikötőben igen, de azok plasztikból voltak. A legizgalmasabb vándorlás a Koh Kham-ra vezet, ha az apály eléri a csúcspontját akkor száraz lábbal át lehet sétálni és megnézni, hogy ott néhány megtépázott vityillón kívül semmi nincsen. Ügyeljen mindenki arra, hogy az apályt mindig egy dagály követi és ha visszafelé nem szeretnél úszni akkor igyekezz vissza. Hogy egy kis kultúra is színezze a sétákat el lehet bandukolni a Koh Phayam templomhoz, amelynek a különlegessége, hogy cölöpökön a tengerben áll. A mütyürke szentély megközelítése egy betonmolón keresztül lehetséges.

Mindentől függetlenül, nem is szeretném a dolgot szépíteni, Koh Phayam elsősorban azoknak érdekes akik el szeretnék kerülni a tömeget, autentikus thaiföldi életet, hangulatot, egyedüllétet keresnek. Egy kicsit nagyobb nyüzsgés csak a sziget dél-nyugati oldalán, az Aow Yai strandon van. Ha valaki szeret egyedül a tengerparton ücsörögni és a naplemente látványában minden este elolvadni, annak itt van a helye. Ezt igazolta nekem egy fiatal német pár is, akik elmesélték, hogy 3 hétig hátizsákkal bejárták Thaiföldet és most két hétig itt csak chillen szeretnének. Közben azt is megtudtam, hogy ez a nászútjuk. Így már inkább érthető a dolog, akkor van még sok megbeszélnivalójuk. Lehet, hogy nekik a két hét is kevés lesz.

További posztok - "A thaiföldi életfilozófia" - itt találhatók https://www.facebook.com/KarcsiAmery

Magamról: Posztjaim, ismereteim célja a valós thaiföldi mentalitás bemutatása, amelynek ismerete nagyon megkönnyítheti az ottani életünket, de akar rövid szabadságunkat is. A Thaiföldről létező tévedések és tévhitek, és az ebből adódó problémák, engem néha tényleg alaposan meghökkentenek. Az én posztjaim nem fognak (mindig) turistás látványosságokról, hotelekről, strandokról, bárokról mesélni, ilyen oldalak vannak elegen. Posztjaim elsősorban a thaiföldi életről fognak szólni, ismertetni, mesélni.

k.amery

Ranong - Lamnamkraburi Nemzeti Park

Hogy őszinte legyek, azért egy jobb tuk-tuk-ra számítottam. Mert ami a szállodához értünk jött, az minden csak autó nem. Akik jártak már Thaiföldön azok biztosan láttak már motorkerékpárokat amelyeknek az oldalára még egy utazós platnit is odakalapáltak. De most már nincs más választás, be kell érnünk azzal ami van. Mert Ranong város környékét megismerni jármű nélkül nem lehet és a környező látványosságokat nem meglátogatni vétek lenne. A várost egyedülálló környezet vesz körül, van itt minden ami egy turistának szem száj ingere. Nemzeti parkok, dzsungel, mangrove erdő, gőzölgő források, barlangok, vízesések. Természetesen nem hiányozhatnak a vakítóan fehér homokos, kristálytiszta vizű strandok és a tündöklő és pihenésre csábító szigetek, mint Koh Chang, Koh Phayam és nem elfelejteni Thaiföld egyik legszebb félhold alakú tengerparti részét a Kam Tok szigeten.

A Rakswarin Hot Springs alig néhány kilométerre van Ranong várostól, az utiköltségünk 50 baht. A környéken több meleg vizű forrás is van, de mi ezt választjuk, mert először is ez van a legközelebb. Másodszor, 1890-ben V. Rama király is itt pihente ki magát. Ha neki megfelelt akkor rossz hely nem lehet jeligére a hazaiak kedvenc kirándulóhelye lett, ráadásul ez a legtisztább természetes forrás Thaiföldön. Még ivóvíznek is megfelel. Nincs benne kénes kotyvalék sem amely állandóan bepiszkolja az ezüst ékszereimet, de fontos ásványi anyagokat tartalmaz. Gyógyító hatása enyhíti az izom- és ízületi fájdalmakat, serkenti a vérkeringést és fellazítja a testet és a lelket. - meséli el nekünk egy táblára pingált szöveg. Az innen származó felszentelt ásványvizet különböző királyi ünnepségekhez, szertartásokhoz is felhasználták. A parkba a belépés ingyenes, legalábbis a lábáztató részébe. Itt már délelőtt szorgalmasan a hazaiak körbeülik a kisebb medencéket és azon merengenek, hogy ma mit is ennének.

A fizetős részen, a belépő 50 baht, kapunk törölközőt és vannak kabinok ahol fürdőgatyába vághatjuk magunkat. A három különböző nagyságú medence, kedvesen Bo Pho (Atya), Bo Mae (Anya) és Bo Luk Sao (Lány) névre vannak megkeresztelve. Rögtön bepattanok az “anya” nevűbe és rögtön pattanok is kifelé vissza. Azért, hogy a thaiföldi anyák ennyire tüzesek, nem gondoltam volna. Annyira forró a víz, hogy attól félek rögtön főtt hús lesz belőlem. Azért ha az ember szépen lassan, óvatosan bemerészkedik, akkor egy idő után meg lehet szokni és egy darabig elücsörögni. A másik két medence nem ilyen égető, a legkisebb üdítően hűvösebb. Egy közben társaságot nyújtó ukrán pár rögtön elterpeszkedik benne és úgy döntöttek, hogy nekik itt egész nap jó is lesz. Hogy milyen forró is valójában a hegyekből származó  ásványvíz azt egy mesterségesen épített köralakú víztartályban le lehet tesztelni. Elég ha a kezedet egy pillanatra belemeríted a gőzölgő vízbe. Szerintem ebbe a ciszternába ne ugorjon egy fejest senki sem, a víz 65 Celsius- fok perzselő.

Ha tovább megyünk akkor egy függőhídon keresztül egy karcsú folyóhoz érkezünk ahol tovább zajlik az élet. Mindenhol családos thaiföldiek ücsörögnek a rekkenő hőséget enyhítő vízben. Valahogy nekünk is jobban tetszik itt minden. Úszni mondjuk a sekély vízben nem lehet, de ez a thaiokat a legkevésbé sem zavarja. Sokan életükben nem tanultak meg úszni, pedig állandóan valamilyen tó, folyó vagy tenger mellett nőttek fel. Amit viszont kitűnően lehet, kiteregetni a picknick kendőket.

Ha valaki nem hozott magával elemózsniát akkor a közeli imbiszekben gondjukat viselik. Thaiföldön meglepően sok túlsúlyos férfi, asszony és gyerek van, az idők régen elmúltak amikor még a karcsúságukkal dicsekedhettek. Nem is csodálom. Az még rendben van, hogy ők már étkezés közben is azon töprengenek, hogy mit is egyenek a következő percben. De a “modern” nyugati világgal új étkezési szokások is érkeztek. 1985-ben megnyílt az első McDonalds Bangkokban, amelyet idővel számtalan fast food étterem követett. Ma már minden utcasarkon található egy Burger King, KFC, McDonald's vagy Dunkin Donuts, hogy csak néhányat említsek meg. Érdekes módon a turistáknak szánt gyomorrombolók hamarosan meghódították azokat a thaiföldieket is akik az utóbbi 20-30 évben a növekvő jólétben sütkérezhettek és a sokkal drágább és egészségtelenebb szemetet két pofára falni kezdték. Igaz jóllakni nem lehet velük, de most aztán olyan nyugatiasak lettek. Ezeknek a kulinárisnak nem mondható termékeknek az elterjedése azt is magával vonta, hogy  a regionális konyha egyes helyeken szinte teljesen meg is szűnt. A nyugati modern befolyás egyre erősebben rányomta a bélyegét  a thaiföldi étlapra is, mondhatnám úgy is, hogy a globális változásnak egy része lett. Az egészséges táplálkozást gyakran felváltotta a fast food, még akkor is ha drágább és mindenre jó, csak jóllakni nem. Hogy aztán ez a káros lakomázás hová vezetett azt láthatja lépten-nyomon mindenki, ha csak éppen nem vaknak született. Főleg a thaiok nem nevezetesek arról sem, hogy a feleslegesen kikerekedett pocakjukat és feneküket egy kis sporttal helyrepofoznák, még egy 20 méteres talpalás is kimeríti őket.

Pedig parkban található egy fedett pavilon ahol jógázni, tornázni lehet. De kinek van kedve ilyen rekkenő hőségben megmozdulni, többen csak ücsörögnek, az orrukat piszkálják, vagy kedvük szerint bóbiskolnak. Mi is belopakodtunk és meglepően tapasztaltuk, hogy a cementpadló itt is gyógyítóan meleg. Így már érthetőbb, hogy sokan miért csak jobbra-balra nézegetnek vagy a kinyújtott lábú offline modusban vannak. Mivel a park 24 órán keresztül nyitva van, gondolom sokan a “téli” hűvösebb hónapokban itt is alszanak. Ilyen szoba kéne nekem is, nem kéne fűtenem.

A folyóval párhuzamosan halad egy országút és ha azon keresztül átmegyünk akkor már rögtön a dzsungel kellős közepén vagyunk. Itt is lehet(ne) jókat sétálni, vándorolni, sportot űzni. Itt található a Raksawarin Arboretum, egy pompás botanikus kert. Először a bejáratnál bejelentkezünk, mert itt felírják a nevünket és hogy mikor mentünk be. Ez Thaiföldön egy rendszeres óvatos előrelátás, mert ha eltűnsz egyedül vagy a pároddal a dzsungelben, akkor legkésőbb este tudja mindenki, hogy meg kell keresni téged. Sok turista könnyelműen elfelejti, hogy nem a Hűvösvölgyben sétálgat, hanem egy irdatlan rengetegben, ahol számtalan veszély leselkedik mindenkire és bizonyos kockázatokkal jár. Mint mindenhol Thaiföldön az őserdőben számos vadállat él, kígyó, béka, tücsök, bogár, pók, skorpió hogy csak a néhány apróságot említsek meg. Egyik sem szereti ha a farkukra lépnek. Rövid gatyában, a fenekem-kilóg miniszoknyában bohóckodni nem biztos, hogy jó ötlet, zárt cipő, hosszúnadrág, a karokat elfedő ing kötelező. A mindenhol tátott szájjal rád váró vérszívók, paraziták ellen speciális harisnyák is vannak. Gyakran elnézegetem nem csak a turistákat hanem a thaiokat is, akik a parkokban, a hepehupás, csúszós talajon mezítláb vagy szandálban rohangálnak. Azért kíváncsi lennék, hogy hányan törték már ki a bokájukat. Sokan azt sem veszik figyelembe, hogy ha letérünk a kitaposott ösvényről akkor hamarosan azt sem tudjuk, hogy hol vagyunk. Ez főleg akkor nagyon kellemes, amikor hirtelen nyakunkba szakad egy kiadós zuhi és az eszünkbe jut, hogy az iránytűnket a hotelben felejtettük. Pedig most nem ártana a térdig érő sárban tudni merre is van a kijárat. Amit jelezni szeretnék, egy tanult vadőr kísérete nélkül az őserdőben csavarogni feleslegesen kockáztatja a jólétünket. Ezt nem azért találták ki, hogy  turistákat palira vegyenek, hanem azért mert egy kirándulás veszélyes lehet.

Mi sem mentünk tovább őrség nélkül, rögtön egy kutyuska mellénk pattant. Szaladt előttünk, mutatta az utat. Az útelágazásoknál nagyon praktikus segítség volt, mert a bolhazsák mindig türelmesen megállt, megvakarta a kobakját és mutatta hová és merre. Az arborétum különböző részekből áll amelyekben más és más növényfajtákat ismerhetsz meg. Egyik legérdekesebb része az orchideagyűjteményéről ismert, de van több természetjáró ösvény is. Mindenesetre itt nem egy szépen kipucolt parkról van szó, hanem a keskeny sétányok valójában az őserdőn keresztül vezetnek. A sietősek egy órán belül ezt a területet bejárhatják.

Ha valaki eredeti és hamisíthatatlan természetben szeretne csodáskodni, annak néhány kilométerrel arrább, a Punyaban vízeséshez, a Lamnamkraburi Nemzeti Parkba, kell mennie. Autóval, motorral lehetetlen nem észrevenni, ha a Bangkok felé tartó 4-es autópályán haladunk akkor már messziről reklámozva van. A mi motoros tuk-tuk sofőrünk is ezt az utat választja és miközben a hegyes-völgyes kanyargós pályán döcögünk mindig arra várok, hogy mikor robbanunk le. A gyakran meredek úton a kicsi robogó versenyt krákog a sofőrrel, az egyik mert gyenge a motorja, a másik mert a sok cigitől legyengült a tüdeje. Ha lefelé megyünk akkor meg az a baj, hogy a súlyunktól meglendült rozzant tragacs egyre sebesebben robog és azon töprengek, hogy most hogyan fékezünk le. Amit én kifejezetten szeretek a thaiokban az a lezserség és a mérhetetlen lazaság hihetetlen helyzetekben is, de néha tényleg nagyon meredekek tudnak lenni. Fellélegzek amikor elérünk a parkhoz, már csak a vízesést kéne megtalálni. Mert amit itt találunk az egy elég gyengécske eresztés, egy jó adag viagra nem ártana neki hogy erősebben csorogjon-csöppenjen. Miután kifizettük a kötelező 200 baht belépőt, mehettünk 20 métert és ennyi is volt a nagy híres nevezetesség. Megnyugtattak, hogy az esős évszakban itt hatalmas, többlépcsős vízesés van, a medencében fürdeni is lehet. De most 3 hónapja nem esett és azért ilyen maszlag. Hát ez tényleg nagyon vigasztaló. De nem sokáig búslakodok, mert a helynek még így is egy eredeti varázsa van. Kicsit túrázunk az őserdőben, megeszünk egy jégkrémet, utána mert olyan finom volt még egyet. Közben elmesélik nekünk, hogy innen két kilométerre, a Set Takuat folyónál, van egy mangrove ösvény, a belépőjegyek oda is érvényesek. Rövid taktikai megbeszélés után úgy döntünk, hogy oda is elmegyünk. A kupaktanács következménye természetesen plusz 400 baht taxiköltség lett. De meg is érte.

Én nagyon szeretem ezeket a dzsungel közepén útmutatásokkal és magyarázatokkal letett csapásokat. Thaiföldön sok helyen építettek, kifejezetten turisták részére.  Ok, ezek a séták inkább kocabiológusoknak szolgálnak, nem pótolják az igazi vadonos kirándulásokat. Mégis nagyon látványosak és izgalmasak lehetnek. A magasított faösvény itt is szépen meg van csinálva, lehetővé teszi, hogy száraz lábbal közelebbről érezhessük az őserdő flóráját és faunáját. Állítólag itt (is) számos élőlénnyel lehet találkozni, csak jól kell figyelni. De én hiába kukkolok jobbra, de még balra is, valahogy engem több mint 20 év alatt mindig elkerült a szerencse. Kígyóval pl. még sosem találkoztam vagy vak voltam. Ezt csak azért emelem ki külön, mert sokan attól rettegnek, hogy Thaiföldön minden utcasarkon egy 10 méteres hüllőbe  botlanak. Én is rengeteg hasonló esetről hallottam, főleg az esős évszakban jönnek veled szemben. Mégis, a rémhírek általában nagyobbak mint a realitások, mint turista egy kobrára rálépni nem lesz sok esélyed 

A Lamnamkraburi Nemzeti Parknak is nagyon gazdag flórája és faunája van, a vadon élő állatok sokaságát még felsorolni is lehetetlen. Leopárdok, medvék, vaddisznók, szarvasok, majmok, kígyók, ragadozó- és tengeri madarak, hogy csak a legfontosabbakat soroljam fel.  Amit különösen nagyon sajnálok, hogy nem láttunk sehol egyetlen szarvascsőrűmadarat, pedig állítólag errefelé nagyon sok repked. Még egy nyamvadt kecskébe sem botlottunk bele. Pedig bent vagyunk a dzsungel mélyében és közel-távol nincs egy lélek sem. De az állatok sem hülyék, hogy veled fogócskázzanak. Talán szerencsénk lesz találkozni velük a Phayam szigeten.

folytatás következik

További posztok - "A thaiföldi életfilozófia" - itt találhatók https://www.facebook.com/KarcsiAmery

Magamról: Posztjaim, ismereteim célja a valós thaiföldi mentalitás bemutatása, amelynek ismerete nagyon megkönnyítheti az ottani életünket, de akar rövid szabadságunkat is. A Thaiföldről létező tévedések és tévhitek, és az ebből adódó problémák, engem néha tényleg alaposan meghökkentenek. Az én posztjaim nem fognak (mindig) turistás látványosságokról, hotelekről, strandokról, bárokról mesélni, ilyen oldalak vannak elegen. Posztjaim elsősorban a thaiföldi életről fognak szólni, ismertetni, mesélni.

k.amery

Ranong

“...Ranong egy thaiföldi város, és nem kötődik a magyar nyelvhez vagy kultúrához. Ezért nincs sok információ a Ranongról magyarul, kivéve, ha például magyar utazók írtak volna tapasztalataikról. A Ranong egy kisváros Thaiföld déli részén, a Ranong tartomány fővárosa. A város a nyugati parton található, közel a mianmari határhoz. A Ranong híres a termálvizeiről, halászati iparáról és gyönyörű tájairól. A Ranong legismertebb látványosságai közé tartoznak a termálvizek. A városban és környékén több helyen is találhatóak termálforrások, ahol a látogatók fürödhetnek a meleg vízben. Az egyik legnépszerűbb hely a Raksawarin termálforrás, melyet buja trópusi növényzet vesz körül. A termálvizeket gyógyászati ​​célra is használják, mivel bizonyos betegségekre gyógyítónak tartják őket. A Ranong városa is fontos halászhely. Itt sok halászhajó jár ki naponta a Thaiföldi-öbölbe, hogy friss halat fogjanak. A látogatók ellátogathatnak a halpiachoz, és megfigyelhetik az élénk tevékenységet, amikor a halászok kifogásolják a halakat, és a kereskedők értékesítik azokat. Egy másik népszerű látnivaló a Ranongban a Ngao-vízesés, mely egy lélegzetelállító vízesés, amely egy dús dzsungel közepén található. Itt a látogatók fürödhetnek és ellazulhatnak a természetben. Összességében a Ranong egy bájos és pihentető város, amely sok látnivalóval rendelkezik. Ez egy nagyszerű hely, hogy beleszívja a thaiföldi kultúrát és természetet, és hogy kikapcsolódjon.” -   

írja szó szerint a “Mesterséges Intelligencia” (ChatGPT) a thaiföldi Ranong tartományról és városról. Aki esetleg még nem hallott volna róla, szívesen és nagyon röviden bemutatom. 2022 novemberétől a mesterséges intelligencia vezérelte chatrobotok, van már ilyen-olyan-amolyan is,  jelentek meg az internetben. Némelyik magyarul is tud és ingyenes. A lényege, hogy lehet kérdéseket feltenni és ezekre a program az internetből összedobált információk alapján magától telhetőleg válaszol. Ha éppen nincsen kedve hülyeségeket mesélni mint pl, hogy Ranong a thai öbölnél van. Lehet vele vicceket, regényt, verseket, szerelmes leveleket és még sok mindent íratni, helyesírási hibákat kijavítani, fordítani, segíthetnek a munkában, pihenésben, jópofaságban. Tulajdonképpen egyelőre nem más mint egy mókás chattelős játék, ahol a kérdéseinket online görgetés nélkül azonnal megválaszolják. Akárhogyan is van, véleményem szerint megint elérkeztek egy határhoz, és ha idővel tovább fejlesztik akkor óriási lehetőségeket rejt magában. Egy thai férfinak még abban is segített, hogy lehetővé tett egy lottónyereményt. Legalábbis ezt állítja egy szerencsés thaiföldi, aki a mesterséges intelligencia segítségével a lottón egy nyereményt leszakított. Ne zavarjon senkit, hogy nem a jackpot-ot ütötte ki, hanem “csak” 2000 baht-ot nyert. De mindenki tudja, aki a kicsit nem becsüli az a nagyot nem érdemli. De ahogy főnyereményt sem sikerült megcsípni, úgy a fentebbi idézet Ranongról sem éppen tökéletes és nem csak kiegészítésekre szorul, hanem ahogy elnézem a programnak fogalmazási gondjai is vannak. Szóval van még elég sok mindent fejleszteni. Addig is engedjétek meg nekem, hogy Ranongról az ismereteket egy kicsit kiegészítsem. 

Amikor késő délután megérkeztünk Ranong városba az első kérdésem az volt, hogy mi a francnak jöttünk ide? A hotelunk ugyan kifejezetten tiszta és rendezett, meglepően frissen illatozik, a tulajdonos lány is roppant kedves, kitűnően és érthetően beszéli az angol nyelvet, de az első benyomások inkább rosszak mint reménykeltőek. A hotelünk látszatra a világ végén van, a várostól messze, a közelben nincsen semmi sem. Mivel már besötétedett úgysem látunk csak az orrunk hegyéig. A vendéglátónk eligazít minket, a centrum nincsen messze, talán két kilométer, vigyázzunk a kutyákra ha a sötétben megyünk. Jobbra ha van egy 7-Eleven - rögtön fellélegzek - és alig 10 percre egy kitűnő thaiföldi étterem. Na ezt rögtön megvizsgáljuk. Bár ne tettük volna, a kaja valóban rosszabb volt mint borzalmas. Ilyenkor jól jön ám a 7-Eleven, a gyakran kinevetett és kigúnyolt vegyes-árus üzlet, nekem jobb mint a semmi jeligére mindig megfelel. De ma korán este lefekszünk és reménykedünk, hogy a napfelkeltével minden derűsebb és mosolygósabb lesz. Nem is csalódtunk, vagy mondhatnám úgy is, hogy nagyon kellemesen csalódtunk. 

Ranong város Bangkoktól 570 kilométerre délnyugaton, az Andamán tenger partján, a burmai határ mentén fekszik. Illetve Myanmartól csak a Maenam Kraburi (folyó) választja el. A Mochit vagy a Southern buszpályaudvarról induló VIP busznak majdnem 10 órára van szüksége hogy elérje. A járatok mennek este, éjjel és reggel, mivel én szeretek nézelődni mi nappal utazunk. A jegy 500-600 baht. A tartomány a legzöldebb része Thaiföldnek, nem csoda, itt esik a legtöbb eső az országban. Valójában áprilistól novemberig, ha nem is tartósan, minden nap zuhog. Kilométer hosszan sűrű, átjárhatatlan, hegyes-völgyes dzsungelen keresztül zötykölődünk, az hogy itt kevesen élnek magától értetődik. Ranong város lakossága 15 000 körül lehet, valamikor régen még kínai bevándorlók alapították, jelenlétük a mai napig mindenhol érezhető. Őket a portugálok követték és a burmai határ közelsége sem tagadható le. Egy burmai piszkos és szagos piac mellett több tucat étterem, épület jelzi a jelenlétüket. Gyakran megismerni őket, mert az arcukat fehérre festik. A thanaka vagy burmai sminknek nevezett paszta finomra reszelt fakéregből készül és természetes kozmetikának használják. Szerintük friss, fiatalos megjelenést kölcsönöz az arcnak, hűsítő hatású és még napkrémnek is elmegy. Azt is állítják, hogy megakadályozza a bőr öregedését és segít a köhögés meg a megfázás ellen. Én ezt mind el is hinném ha teljesen az egész testüket ezzel a pamaccsal bemaszatolnák és nem csak az arcuk orcáját. Véleményem szerint ez az arcfestés ma már semmi más mint mutatni a nagyvilágnak, hogy ők burmaiak. A buddhisták mellett békésen muzulmánok is élnek, habár inkább elkülönülve mint közösen, valójában alig érintkeznek egymással. Mégis, egy stresszmentesen együtt élő multikulti közösség. A legfőbb bevételi forrást a kikötők jelentik ahol az áruszállítós konténereket ki és bepakolják.  Sokan a kávé, a kaucsukgumi, a kesudió, a halászat  segítségével keresik meg a betevő falatot, a turizmus (még) nem tartozik a legjövedelmezőbb bevételi források közé. Az, hogy a városban kevés turista kóvályog, ezen meg sem lepődök, farangot összesen egy hét alatt hármat számolok. Érdekes, hogy mennyire örültünk egymásnak. 

Pedig a tartomány gazdag látványosságokban, még akkor is ha maga a város nem sok mindennel dicsekedhet. A fő attrakció egy teakfából készített épület, a Rattanarangsan-Palast, és a hozzátartozó park. Három uralkodó, Rama V.-VI.-VII., itt-tartózkodására emlékeztető épület ma múzeum és szerény anyagi csúsztatás ellenében megtekinthető. Szerencsére amikor előtte állunk akkor kiderül, hogy be van zárva így nem kell azon gondolkodni, hogy bemenjünk vagy sem. Mert ahogy hallom nincsen bent szinte semmi sem. Szemben vele egy mecset meredezik és egy hotel kitűnő kínai ételekkel. Egyáltalán, a városban pompásan és nagyon olcsón lehet a majmot tömni, számtalan kisebb thai,  burmai, kínai étkezdében zamatos ételek között válogatni. A város tényleg nincsen messze a hoteltől, az egész belváros csak egy főutcából és az abból kiágazó szűk sikátorokból áll. Három piac is van, egy thaiföldi, egy burmai és egy akármilyen ahol mindenféle kínai plasztik szemetet lehet vásárolni. A belvárosban nincsen egyetlen shopping mail, nyugati étterem, neves ruhaüzlet sem. Itt kérem szépen kizárólag Thaiföld van. 

A város többi részébe és a közeli környékre eljutni a mindenhol leinthető songthaew gyűjtőtaxik gondoskodnak. Egy körmenet a városon belül 30 baht.  Egy ilyennel utazunk a Sapan Pla mólóhoz ahonnan hajók, csónakok visznek át Burmába, a mai nevén Myanmar-ba. Sok turista a napi kirándulást a szomszédos országba arra használja fel, hogy a Kaw Thaung határváros megtekintése után rögtön visszatérjen Thaiföldre és így a tartózkodási engedélyét legálisan 30 nappal meghosszabbítsa. Ezt nevezik Visa Run-nak amit a thaiföldi hatóságok egyre kevésbé néznek jó szemmel. Mindenesetre a mai napig lehetséges, feltéve, hogy van egy repülőjegy amely jelzi, hogy az országot 30 napon belül megint elhagyod és fel tudsz mutatni fejenként 500 euró zsebpénzet. Ezt rögtön meg is kérdezem a sarokban megbúvó immigrációs irodában, ahol a határőrök az érkező vendégeknek pecséteket osztogatnak. Azon már nem is csodálkozok, hogy először értetlenül néznek rám és csak egy félórás kupaktanács után születik meg a döntés, hogy igen, ez itt, náluk is lehetséges. Megnyugtatom őket, hogy ez csak egy kiváncsi érdeklődés volt, mi maradunk ahol vagyunk. Mi szeretünk biztonságban lenni. Ezt a döntésünket a mólón várakozó csónakosok még nem ismerik és azonnal nekünk ugranak. Majd ők áteveznek minket, sőt este vissza is jöhetünk velük. Annyian vannak körülöttünk, hogy moccanni sem tudunk. Magasba lendítem a kezeimet és nagyot kurjantok , - “Kop khun krap mai krap!”  (magyarul -  köszönöm nem kérem) Ez a varázsmondat minden olyan alkalomra, amikor valakit le szeretnénk rázni magunkról. Ez elsősorban azokra vonatkozik akik, mint éppen most, erőszakosan ránk tapadva követnek minket. Ilyenkor látják, hogy nem akárkivel van dolguk és bizonyára kiismeri magát a helyi tradíciókkal. Mindenki az orrát lógatva csalódottan tovább ballag és mi végre levegőhöz jutunk.

Rögtön elkezdem keresni Rejtő Jenőt. Az hétszentség, hogy valamikor erre járt, mert Tuskó Hopkinsot, Piszkos Fred kapitányt és a többi hasonló kikötői fazont csak itt szedhette össze. Én egy pillanattal előtte még azon gondolkodtam, hogy átruccanunk 1-2 órára a másik országba, de ahogy ezeket a sötét arcú komákat elnézegetem valahogy elment a kedvem. Mégis azoknak akik egy ilyen kalandtól nem riadnak vissza elmesélem, hogy mielőtt elindulnál, be kell ugranod egy pillanatra a thaiföldi bevándorlási hivatalba, amely  a buszpályaudvar és a kikötő közötti útvonalon van. Az épületet lehetetlen elnézni. Itt, ugyan még az országban tartózkodsz, mégis kapsz egy pecsétet, hogy elhagytad Thaiföldet. 

A belépési engedélyt Myanmar-ba közvetlenül a másik oldalon a határátkelőhelyen lehet beszerezni. A vízum ára 10 dollár és csak pikobello pénzjegyeket fogadnak el. Szóval ha ilyen terveid vannak akkor előbb vasald ki szépen, gyűrött bankjegyet nem fogadnak el. Ezt a kenőpénzt, mert másnak nem lehet nevezni, a morcos burmai vámosok még a csónakban összegyűjtik és "belépési díjnak" nevezik. Nyugta természetesen nincsen, spórolni kell a papírokkal. Burmába megérkezve rögtön kapsz két pecsétet, az egyik hogy beléptél, a másik hogy rögtön ki is léptél. Ezzel a módszerrel pedig időt takarítanak meg. Ezt csak azért mesélem, mert néhányan abban a tévhitben ringatták magukat, hogy innen Burmán keresztül mit tudom én hová tovább utazhatnak és csodálkozva tapasztalták, hogy még be sem mentek az országba de már ki is vannak rúgva. Ha Burmában valaki nézelődni szeretne akkor már a beutazásnál vízummal kell rendelkezned. A myanmari Kaw Thaung határátkelőhelyen kiadott pecsét erre nem érvényes. Amit most kapsz az pontosan arra elég és jó amire kérted, és egyetlen célt szolgál, -  a thaiföldi szabadságod időtartamának meghosszabbítását egy új beutazási stemplivel. Ez a módszer annyira divatba jött, hogy Samui és Phuket felől szervezett sportos megmozdulások születtek amit vízumfutásnak kereszteltek el. A kollégák buszokkal érkeznek, csoportosan átcsónakáznak Burmába, elszívnak egy cigarettát, leparoláznak a burmai határőrökkel és fordulnak is vissza Thaiföldre. Otthon meg eldicsekednek vele, hogy Burmában is jártak. Ha szerencséjük van, akkor a thai határőrök is ismerik ezt a lehetőséget és benyomják a pecsétet. Mert a két éves korona járvány miatt, amikor  farang erre nem járt,  sok mindent elfelejthettek. A longtail hajók állandóan mennek, de mindig megvárják amíg megtelnek. Alternatíva, privát bérelsz egyet. Akkor 50 baht helyet 500 baht és már nem kell türelmetlenkedned. Persze itt is, mint mindenhol Thaiföldön, alkudozni lehet és kell. Közben elnézegeted ahogyan a hajók jönnek-mennek, árut szállítanak, ki és bepakolnak, a burmaiak tucatjával illegálisan ki és besétálnak. Ezt csak azoknak említem meg akik azt hiszik, hogy népvándorlás csak Európában van. Oda sem bagózik senki sem. 

folytatás következik

További posztok - "A thaiföldi életfilozófia" - itt találhatók https://www.facebook.com/KarcsiAmery

Magamról: Posztjaim, ismereteim célja a valós thaiföldi mentalitás bemutatása, amelynek ismerete nagyon megkönnyítheti az ottani életünket, de akar rövid szabadságunkat is. A Thaiföldről létező tévedések és tévhitek, és az ebből adódó problémák, engem néha tényleg alaposan meghökkentenek. Az én posztjaim nem fognak (mindig) turistás látványosságokról, hotelekről, strandokról, bárokról mesélni, ilyen oldalak vannak elegen. Posztjaim elsősorban a thaiföldi életről fognak szólni, ismertetni, mesélni.