k.amery

Khao Sok

Khao Sok Thaiföld egyik legszebb része és egyben a világ egyik legrégebbi őserdeje. A Surat Thani tartományban található nemzeti park területe 740 négyzetkilométer, a természeti szépségéről, vízesésekről, a vízből meredező mészkősziklákról, barlangokról, a növény és állatvilágáról, és főleg a Cheow Lan-ról híres, amely nem más mint egy felduzzasztott mesterséges tó és a nemzeti parknak - hogy tisztázzuk már az elején - csak egy kis része. Ha valaki többször is felkeresi az örök mosoly országát, akkor előbb-utóbb biztosan errefelé is szét fog nézni. Én is jártam már itt vagy 15 éve, de hajdanán engem csak barátok hoztak és vittek. Ezért mielőtt elindulunk Ranongból, előrelátóan belelapozok az internetbe. Keresem, kutatom hova, merre és hogyan kell mennem, online tanácsokban nincsen hiány, leírnak mindent részletesen. Kár, hogy a fele sem igaz és később erősen kétlem, hogy a bloggerek egy része egyáltalán járt erre. Lassan arra is rájövök, hogy az internetben rengeteg poszt kavarog amelyekben másoktól mindent átvesznek ha helyes ha nem. Még szó szerint is egész bekezdéseket átmásolnak és úgy állítják be, mintha személyes tapasztalat lenne. Én nagyon érzékenyen tudok reagálni téves infókra és most kapok egy csomót is egy csokorban. Annyit mindenesetre megtudok, hogy a nekünk talán a legjobb először Ranongból a Surat Thani városba menni, ott minden utcasarkon, hotelben vannak irodák amelyek a parkba napos vagy több napos kirándulásokat szerveznek. Ez különben Bangkokból érkezve sem rossz ötlet, Phuketról pedig számtalan buszjárat, szervezett utazás van.

Kivételesen online lefoglalok egy szállást Surat Thaniban, amit sosem szeretek, mert sosem látom, hogy melyik és milyen szobába tesznek be. Csak az a bajom, hogy nem működik a hitelkártyám mert éppen műszaki gondok vannak és nem tudom kifizetni a számlámat. Ilyenkor jön megint egy 7-Eleven üzlet a képbe, ahol a kasszánál az elküldött kódot a telefonban megmutatom, itt rápöttyintenek a scannerrel és máris lerendeztem mindent. Egy perc múlva a hotel megerősíti a fizetést, minden rendben, széttárt karokkal szeretettel várnak. Nesze neked 3. fejlődésben lévő világ, hallottál már erről modern Európa?

A minibusz 4 euróba kerül fejenként és 4 óra múlva meg is érkezünk Surat Thani városba. Aki ezen az útvonalon már járt az megerősítheti, hogy itt a dzsungel valóban átjárhatatlan. Itt csak baltával lehet sétálni, mert a dús növényzetben még egy egérnek is nehezére esne mozognia. Káprázatosan szép vidék, ahogy a hegyes-völgyes tájon keresztül döcögünk irigykedve gondolok azokra akik autóval vagy motorral robognak erre. Megállhatnak, nézelődhetnek, útközben fotós szüneteket tarthatnak. Kora este bechekkelünk a hotelbe, és ahogy már előre gondoltam is, a hely elég gyengécske. Pedig valamikor sokkal szebb időket érhetett meg. A centrumtól alig 10 perc sétára van, rögtön a folyóparton, ablakunk a hajókra néz, ennyivel ki is fújt minden pozitív értékelés. A matracunk olyan puha, hogy a padlóig süllyedünk benne, éjjel többször is fel kell kelnem, hogy rendesen kipihenjem magamat. Az internet nem működik, az egész hotelben mindenhol látni, hogy a korona mennyire megviselte ezt a valamikor nagyszerű szálláshelyet is. A folyóparton álló étterem romokban hever, egyedül a fogadó csarnokot tartották kicsit egyenesben, ahol fiatal, talán 20 éves recepciósok fogadnak minket. Hamar kiderül, hogy a hotelben megszálló vendégekkel teljesen túlterheltek, pedig mindent megtesznek, hogy mindenkinek a jókedvében járjanak. Nekünk is adnak másnap egy másik szobát, több próbálkozás után internetünk is lesz. De hogy hogyan kell Khao Sok-ba menni arról fogalmuk nincsen. Lassan rájövök, hogy nekem sincsen, még azt sem tudom, hogy a park melyik részébe kell mennem. Másnap az egész napom azzal megy el, hogy tervezem hogyan gyilkoljam meg a blogok szerzőit, mert ebben a városban látszólag sehol egy szervezett út nincsen, utazási iroda meg pláne nem. Körbetelefonálom a világot, szervezőket kérdezek, felidegesítek mindenkit, hotelekbe kukkantok be, sehol semmi intelligens segítség. Illetve egyet találok, kétnapos út fejenként 5000 baht, egynapos nincsen. A hotelben találnak egy taxit amely 2500 baht-ért oda- és vissza hozna minket, az utcán megkérdezek többet is, valaki sokkal többet és valaki sokkal kevesebbet kér. Végül egy taxis felajánlja, hogy 1400 baht és minden rendben van. Leparolázunk és másnap reggel várjuk.

Én különben Surat Thaniban végig rosszul éreztem magamat, engem ez a város egyáltalán nem nyűgözött le. Sőt, még azt is elmondhatom, hogy életemben egyedül itt éreztem magam Thaiföldön bizonytalanul és nem biztonságban. Ne kérdezd miért, mert nem tudom megmondani, de egy különös érzés mindig volt bennem. Főleg az esti túlzsúfolt piacon, amely többszáz méteren keresztül a folyó mellett van, nézegettem mindig aggódva jobbra-balra, előre-hátra. Ebben talán az is közrejátszott, hogy szerintem itt élnek a legbarátságtalanabb thaiok az egész országban. Én ennyi mogorva, kedélytelen thaiföldivel sehol sem találkoztam, kezdtem Németországban érezni magamat. Meglepően kevés farangot láttam, ha őszinte akarok lenni akkor egyet sem. Pedig a városban nyüzsögniük kéne mert egy csomópont azoknak akik innen vagy Khao Sok-ba, vagy a Samui, Phangan szigetekre, vagy egyáltalán a szép és érdekes közeli tájakra tovább tekernek. Sokáig látszólag senki sem marad, Surat Thani csak egy ugródeszka. Pedig maga a város nem is csúnya, a városban több vizikanális van és a Tapi folyó a korzóval és szigetekkel elég látványos és érdekes. A parton a hajók szépen rozsdásak, ahogy elnézegetem őket nem csodálkozom, hogy rendszeresen hajószerencsétlenségek történnek. Innen (is) szállítják a vendégeket Koh Samuira és a többi turistának érdekes szigetre. Ettől függetlenül, nekem semmi sem dobogtatta meg itt a szívemet.

Szinte megváltás, hogy reggel pontosan megjelenik a taxink, amely egy szép nagy és kényelmes limuzin. A sofőrünkről, ha rosszindulatú szeretnék lenni, elmondhatnám, hogy megalszik a tej a szájában, én ilyen nyugis embert még életemben nem láttam. Sokat nem is beszélget, nem azért mert udvariatlan, hanem szerintem azért mert mindig valamin a fejét töri és gondolkodik. Akárhogyan is van, kényelmes tempó után 2 óra múlva kitesz minket a nemzeti park kapujában, a Cheow Lan mólónál és közli, hogy ott meg is vár minket. Meghívom egy útra, de nem fogadja el, gondolom szeretne inkább magában töprengeni.

A Khao Sok arról is nevezetes, hogy itt mielőtt egyáltalán látsz valamit, a szemedet kinyomják a tátogató kezek. Mert alig dugod be az orrodat a Visitor Center-be máris lépésről lépésre mindenhol nyújtózkodik valaki, hogy ennyit meg annyit kell fizetned. Ugye legelőször is kell egy belépőjegy, fejenként 200 baht, már a farangnak. Na most erről tudni kell, hogy csak egy napra érvényes. Vagyis, ha elhagyod a parkot de másnap eszedbe jut, hogy te elcsókáznál egy másik túrára, vagy mitaddisten elsétálnál egy másik irányba is, akkor megint könyörtelenül perkálni kell. Ezalól csak azok a turisták mentesek, akik a parkban álló hotelek egyikében éjszakáznak, vagyis ki sem mennek. Utána, ha már ugye itt vagy, akkor kell egy csónakot is bérelned, végül is ezért jöttél ide. A legolcsóbb 2 órás túra, 1700 baht. Ez az ár mindig a longtail boat ára, független hányan szálltok be, ha ketten, ha négyen és lényegesen olcsóbban kijön mindenki mint egy szervezett utazással. De még most nem úsztál meg mindent, mert a csónak - meglepetés - a vízben van, és neked oda is kell menned. Oda pedig egy deszka vezet, amit nagyképűen pier-nek neveznek. Ennek a használata megint fejenként 20 baht lesz. Nem tudom, hogy sírjak vagy röhögjek. Miután az adminisztrációs részt magad után hagytad, beülhetsz a csónakodba. Ha valaki tovább, netán 2-3 napig szeretne maradni, akkor természetesen tovább emelkednek a költségek. A tavon az olcsó bungalók 1500 baht kezdődnek, de vannak luxus szálláshelyek is ahol még este villany is lesz. A bambusz vityillókban ugyanis az nincs, vagy ha lenne is nem működik, a zuhanyzó és a wc is közös a többi vendéggel meg a tízezer szúnyoggal. Tulajdonképpen kapsz két matracot a földön meg valami moslékot amit kajának hívnak. Ahogy elnézegettem ezeket az olcsó bungalókat, hát aludna ott a fene. Természetesen vannak luxus bungalók is a tóban, az árak 100-300 euró között mozognak, pompás kajával, üvegpadlóval amelyen keresztül halakat lehet kukucskálni, programokkal. Lehet úszni, kajakozni, búvárkodni és éjjel egy tapasztalt vadőrrel vándorútra kelni. Ezek természetesen megint pénzbe kerülnek, egy idegenvezető nélkül az egész parkban sétálgatni csak úgy, hogy eszembe jut na, most arra megyek, nem is lehet. Összefoglalva, ez a túra minden csak olcsó nem, el lehet szórni a pénzt rendesen. Ki mit szeret. Mindenesetre aki szeretne a gazdag élővilágból valamit látni, annak muszáj lesz a tavon aludni, mert az állatok többsége inkább szürkülettől hajnalig kezd el mozogni. Nappal, amikor a rengeteg longtail boat dübörög a vízben és rontja a színvonalat valamennyi állat amely a parkban létezik messze el fogja kerülni a partokat és nem fogsz látni nagy valószínűséggel egyet sem. Vagy csak nagy szerencsével.

Mi egy kétórás utat fizettünk be, és csak ketten ültünk a csónakban. A pilótánk bátran dohányzott, amit egy nemzeti parkban elég furcsának találtam. Közben “egész uton hazafelé azon gondolkodám”, hogy ezek a fülsértően lármás dieseles motorok milyen intelligensek egy nemzeti parkban és a sok szennyes víz, wc üledék, a szálláshelyekről a hulladék, a szemét, hova is tűnik el. De nekem nem kell mindent tudnom és megértenem.

Mindent kárpótol maga a hajókázás, tényleg egy életre szóló élmény. Akinek van ideje és kíváncsi egy gyönyörű környékre, csak ajánlani tudom. Szerencsénk van az időjárással is, ragyogóan süt a nap és a tó kristálytiszta vize méregzöld-kéktől halványzöld-kékig tükröződik. Valódi kontraszt a hófehér sziklákkal. A csónakos nagyon figyelmes, ha látja, hogy fotózom rögtön lelassít és türelmesen vár mire befejezem a képeket. A két óra úgy elrepült, hogy észre sem vettük.

Felébresztjük a türelmesen várakozó taxisunkat, aki nem is kérdi hova szeretnénk tovább menni. Kezdek mérges lenni, mert azt hiszem, hogy vége a napnak és megyünk vissza Surat Thaniba. Pedig csak nem közli velünk, meg sem nyikkan, de tíz perc múlva megáll és kitesz bennünket egy nagyon klassz helyen. És ez nem más mint a Wat Khao Phang. Itt először is mindenki olvasson el figyelmesen több figyelmeztető táblát is. A templom után következő függőhídra egyszerre csak 25 ember menjen fel, ezt gondolom elsősorban a kínai csordákra vonatkozik, és a másik oldalon egy duriánt termelő terület van. Mindenki vigyen gázmaszkot magával. Szerencsére a bűzbombák most még nem értek be, alig 3-4 centiméteresek, de illatozni már most is szeretnek. A hídon megcsodáljuk a Phrasaeng folyót melynek vörös a partja és a szív alakú Teppitak hegyet.

A túloldalra megérkezve találunk egy órán belül körbejárható kertet, vagy inkább parkot, ahol különböző gyümölcsöket, mint ananászt, mangosztánt, banánt meg sok minden mást termesztenek. Sajnos elég elhanyagolt állapotban van, de ígyis látni hogy a koronajárvány előtt virágzott itt minden. Most csak néhány pultnál vannak árusok, elég szerény választékkal. A feleségem különösen élvezi ezt a területet, sorban mutogatja nekem a fákat, növényeket és magyarázza melyik mire jó és felhasználható.

Visszafelé még egy étterem is van, meglepően jó kajákkal és fagylaltokkal. Itt veszünk a taxisunknak is egy üdítőt, talán a sok beszédben kiszáradt a torka. Valamit motyog az orra alatt köszönésképpen és megkérdezi mehetünk-e haza. Indulanci, hadd szóljon, gyerünk a hotelba. Kifizetem az útiköltséget, még többet is kap a kelleténél. Romoljon a pénz értéke tovább nálad.

Magamról: Posztjaim, ismereteim célja a valós thaiföldi mentalitás bemutatása, amelynek ismerete nagyon megkönnyítheti az ottani életünket, de akar rövid szabadságunkat is. A Thaiföldről létező tévedések és tévhitek, és az ebből adódó problémák, engem néha tényleg alaposan meghökkentenek. Az én posztjaim nem fognak (mindig) turistás látványosságokról, hotelekről, strandokról, bárokról mesélni, ilyen oldalak vannak elegen. Posztjaim elsősorban a thaiföldi életről fognak szólni, ismertetni, mesélni.